Az 1995-ben indult és egészen 2002 májusáig üzemelő Wanted magazin a magyar könnyűzenetörténet sok szempontból formabontó médiaterméke. A maga idejében kicsit ki is lógott a sorból, mind megjelenésével, mind zenei-kulturális tartalmával. A lap 2020-ban lett 25 éves, ez alkalomból a Wanted egykori sz… read more
Szűts Lászlóval, a MAHASZ-elnökével korábbi adásunkban már találkozhatott a hallgató, hiszen ő volt az, aki azon a bizonyos 1991-es moszkvai Monsters of Rock fesztiválon részt vett, mint a Multimédia magyar lebonyolítója. A történetet nem hagytuk annyiban, és úgy döntöttünk, hogy kikérdezzük, hiszen életpályája felöleli a rendszerváltás előtti, közbeni, utáni és a milleniál utáni időszakot is egészen a jelenig. Minden kiderül: hogy miért nem folytatta a családi hagyományt a diplomatának készülő, de rocker László, miért kezdett írni a Metal Hammerbe, hogyan került be a Judas Priest: Painkiller-turnéba, hogyan lett Sony Music Hungary, majd a MAHASZ vezetője vagy éppen mi lehetett Ganxsta Zolee és a Kartel megasikerének a titka.
A Wanted podcast adása az NKA Hangfoglaló program támogatásával készült.
Educational
Interesting
Funny
Agree
Love
Wow
Are you the creator of this podcast?
and pick the featured episodes for your show.
Connect with listeners
Podcasters use the RadioPublic listener relationship platform to build lasting connections with fans
Yes, let's begin connectingFind new listeners
Understand your audience
Engage your fanbase
Make money